Bár Sharon és Vencel több száz kilométerre élnek egymástól, szuperül lavíroznak a hétköznapok között. Többet vannak együtt, mint külön, mindent megoldanak. A fotózásra a komplett kis családjukkal érkeztek: elkísérte őket két tündéri kutyusuk, Csoki és Maya. Ez a fotózás is egyike volt azoknak, ahol lógott az eső lába, de valahogy elimádkoztuk a felhőket és végül még a naplementét is elkaphattuk. A csillagok valahogy jól állhattak, mert a helyszín is szuper lett és még jól is szórakoztunk!

Imádom a hosszú zöld füvet, olyan sokrétűen tudjuk használni egy-egy fotózáson. Rohangáltunk, fetrengtünk, ültünk, sétáltunk, játszottunk, szóval mindent IS csináltunk benne.

A kutyusok is hamar feloldódtak és abszolút benne voltak a buliban!

Sharonnal és Vencellel csodás volt együtt "dolgozni"! Egyszerűen csak jókat nevettünk, beszélgettünk és a végén kikerekedett belőle ez a csodás anyag!

Minden fotózásra viszem a kis listámat (ami általában csak kiindulópont és teljesen túlnőnek a végleges tervek az eredeti ötleteken) és igykeszem megvalósítani a kreatív bakancslistám a pár személyiségétől és a helyszíni adottságoktól függően.

Legvégül pedig elkaptunk még egy párat a napocska utolsó sugaraiból és velük együtt a rózsaszín égből is.

Vágjatok bele ti is!


Ha még mindig hezitáltok, és kellene pár ok, hogy miért is menjetek el egy páros fotózásra, olvassátok el ezt a bejegyzést!


Ha pedig már biztosan tudjátok, hogy ti is szeretnétek megörökíteni az életetek fontos szakaszait, nézzétek meg az ajánlatokat!