Annyira szuper élmény volt Gréti és Ákos esküvője, hogy muszáj írnom róla egy kicsit! Egy igazi szűk körű, halál ízléses esemény volt, a legcukibb vendégsereggel. Ráadásul annyira nyitott és kedves volt mindenki, hogy néha azt is elfelejtettem, hogy szolgáltatóként vagyok jelen. Ez pedig elképesztően jó érzés! Már a nap elején tudtam, hogy ez az esküvő kicsit más lesz. Volt némi csúszás a program elején, így a “műszakom” azzal kezdtem, hogy besegítettem a dekorálásba és még mindig nagyon büszke vagyok az oázisokba szurkált rezgőimre.

Rengeteg munka volt ebben az esküvőben, mindent Gréti és Ákos álmodott meg, és a családjuk, illetve a barátaik segítségével valósítottak meg. És nagyon nagyon klassz lett a végeredmény! Elképesztően hálás vagyok, hogy ott lehettem!


(A galéria még bővülni fog!)

Ezt írta nekem Gréti,

amikor megkapták az előzetes galériát:




" Évi... Nincsenek szavaim. Valami elképesztőek lettek! Annyira eltaláltál mindent, amit szerettem volna, zsenialis ízlesed van! Borzasztó hálás vagyok, hogy megtaláltalak!! "


HA úgy érzed, egyezik a stílusunk, akkor Nézd meg az esküvői csomagokat!