Dóri és Attila egy ajánlás útján találtak rám és már az első találkozásunkkor megvolt közöttünk az a bizonyos "kémia". Nagyon boldog voltam, hogy engem választottak, hiszen egyrészt elképesztően kedves és szimpatikus emberek, másrészt halálosan imádják egymást. ami konkrétan rájuk van írva. Röviden épp olyan párt alkotnak, akiket több mint szívesen fotózok.
Egy csodás, meghitt nyári esküvőt szerveznek maguknak, és úgy gondolták nem hagyják ki a jegyes időszakuk megörökítését sem, így kerültünk a fóti Somlyó-hegyre. Sok-sok megbeszélés és ötletelés után döntöttünk a helyszín és a téma mellett, még aznap is agyaltunk a megfelelő megoldáson, hiszen délelőtt még zuhogott az eső. Szóba kerül egy csomó kreatív B terv is (mint például egy művész mozis sorozat is), de végül a napocska úgy döntött, hogy kegyes lesz hozzánk, és nemhogy kitisztul az ég, még csodás fényeket is kaptunk a fotózás második felében.
Miután megmásztuk a lépcsőt, ami felvitt minket a hegytetőre, lepakoltunk és felfedeztük a lehetőségeket. Úgy döntöttünk, hogy először a panorámás kilátást használjuk ki és utána belecsapunk a piknikbe a füves-bokros-fás területen.
 
Csodásan szórakoztunk, egy percnek tűnt az a két óra, amit együtt töltöttünk.
Mindig csodálatos olyan párokkal találkozni, akik ennyire egy hullámhosszon vannak. Dóri és Attila teljesen egymásra voltak hangolódva!
Ezzel a pléddel különösen jól szórakoztunk.
 
Tudtátok, hogy minden esküvői foglalás mellé 50% kedvezmény jár a jegyes fotózásotokra?
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen csodálatos párokat ismerhetek meg, akik beengednek az életük fontos pillanataiba!
És hogy miért érdemes belevágni egy jegyesfotózásba?
- A jegyesfotózás talán legnagyobb előnye az, hogy kicsit ismerkedhettek a fotóssal, megtapasztalhatjátok, milyen együtt dolgozni vele. És azért az sem hátrány, hogy nem egy teljesen ismeretlen személy érkezik majd az esküvőtökre. (Ezért ajánlom a személyes megbeszéléseket is.)
- Egy kis rutint szerezhettek a fényképezőgép előtt, így a fotózás miatt már nem fogtok stresszelni az esküvő napján.
- A jegyesfotózás során készült képeket sokféleképpen felhasználhatjátok az esküvői meghívók, köszöntőajándékok és dekorációk tervezéséhez is.
- Nem utolsó sorban csodálatos emlékek készülnek, ezek a fotók pedig örökké emlékeztetni fognak benneteket arra az időszakra, amikor még csak a nagy napra készültetek.
Én az esküvői ajánlataimba nem építettem be fix elemként a jegyes fotózást, viszont 50% kedvezménnyel kérhetitek, ha úgy döntötök, én fotózom a nagy napotokat!